|
|
 |
|
 |
THE WHITE RAVENS & SWATKA CITY & FROZEN MOMENT
[nov.13. 20:00]
- A The White Ravens 2007 nyarán alakult Tatán. Az együttes zenéjét - a banda tagok saját bevallása szerint - a jóféle pörgős, néha bugyi dobálós, amolyan gurulósziklás, lóhajtós bugi, alter-polka-zúzás stílusba lehet sorolni.
- A svájci Swatka City története 2007 nyarára nyúlik vissza, ekkor történt, hogy David Nydegger szerette volna megzenésíteni egy bandával dalötleteit. Így jött a képbe Jonas Enkerli, Kaspar Hochuli és Matthias Nydegger. A négy zenész már gyerekkora óta ismerte egymást. Az első próbán rögtön kiderült, hogy jól össze tudnak hangolódni, így ebben a felállásban meg is alakulhatott a Swatka City. 2007 decemberében rögzítették az első, három dalt tartalmazó demójukat, azóta is további saját számokon dolgoznak. Idén elhatározták, hogy a világháló adta lehetőségeket kiaknázva kapcsolatokat szereznek, és külföldön is megmutatják magukat.
- A Frozen Moment is 2007 nyarán alakult, bizony ez egy ilyen év volt. Róluk annyit érdemes tudni, hogy egy amatőr győri zenekar, fiatal, ám lelkes tagokkal. Zenéjük lendületes, az indie-rock stílusba sorolható. A nagyok hatásai által ihletett saját számokra és pörgős feldolgozásokra lehet számítani tőlük! |
 |
helyszín/rendező: Rómer Ház - UNDERGROUND Klub
telefon: 517-668 email: romerhaz@t-online.hu további információ
|
 |  |
 |
|
Az oldal tartalmának felhasználásával kapcsolatban, kérjük olvassa el az Impresszumot!
|
|
|
 |
|
|
|