|
|
 |
|
 |
TARA FUKI (CZE)
[ápr.30. 21:00]
- Dorota Blahutová és/and Andrea Konstankiewicz cselló, ének / violincello, vocals
Az ostravai (Észak-Morvaország) konzervatóriumba járt mindkét energikus csellista-lány, azonban csak 1999-ben találkoztak brnoi zenei és filozófiai tanulmányaik során. Andrea (született 1972-ben) ez idő tájt éppen a BOO nevű zenekarban, és a Rale nevű nemzetközi zenés-tánc formációban tevékenykedett, míg Dorota (született 1975-ben) a brnoi Lippany nevű alternatív zenekarban játszott. Mindketten szerettek volna akusztikusan is játszani, így találtak egymásra, s hamar kiderült, hogy Dorotának a hangja sem akármilyen. Zenéjüket és szövegeiket az éjszaka költészete, valamint az álmaik, vagy ahogy ők mondják a tudatalattijuk extrakciói ihletik, melyek gyakran sokkal igazibb képet adnak a valóságról, mint amit napközben érzékelnek. Ahogy az álmaik, úgy a zenéjük is képes egyaránt lágy, csillapító gyengédségre, de ugyanakkor képes hirtelen brutalitással fájdalmat is okozni. Szövegeiket lengyelül éneklik, ezzel egyrészt utalva lengyel eredetükre, másrészt a lengyel nyelv jó énekelhetőségét kihasználva, jobban ki tudja bontakoztatni hangját Dorota. Zenei stílusuk annyira egyedi, hogy bármiféle besorolás eredménytelen lenne, de gyakorlatilag minden ember, aki mer álmodni, fog találni mondanivalót magának a zenéjükben.
|
 |
helyszín: Zsinagóga rendező: MEDIAWAVE rendezvényrorozat: MEDIAWAVE - 2003. (győri programok) további információ
|
 |  |
 |
|
Az oldal tartalmának felhasználásával kapcsolatban, kérjük olvassa el az Impresszumot!
|
|
|
 |
|
|
|