|
|
 |
|
 |
100 éve született Tóvári Tóth István
[jan.08. 23:00 - márc.07. 23:00]
- Tóvári Tóth István (1909-2004)
- Tóvári Tóth István Pozsonyban született, de kisgyermekkorától Győrben élt. Az alap-és középfokú iskoláit itt végezte, majd Szőnyi István előkészítő osztályába járt. 1931 és 1935 között a budapesti Képzőművészeti Akadémián tanult, 1936-tól végleg Győrben élt.
- Ekkor rendezte első önálló tárlatát a városban. 1942-ben Budapesten is bemutatkozott, a Műbarátban, amely jelentős szakmai sikert eredményezett. Dési Huber István e kiállítása alapján hívta meg a Képzőművészek Új Társaságába, így az Ernst Múzeumban és a Műcsarnokban e csoport állandó kiállítója lett. Mire azonban vásárolni kezdték volna műveit, amivel megalapozhatta volna az egzisztenciáját, kitört a háború, s gyökeresen megváltozott az élete. Hogy alkotni tudjon, és családját is el tudja tartani, tisztviselő munkát vállalt a RÁBA-gyárban, ahol dekoratőrként dolgozott, majd 1949-ben létrehozott egy szabadiskolát, amit 1963-ig ő vezetett. Itt festő és szobrász tagozat is működött, s a tanulók - alkotni vágyó amatőr festők, művészeti pályára készülő tehetséges fiatalok - gyakorlati és elméleti képzésben is részesültek. Közülük később néhányan komoly művészek lettek.
- 1931-ben jelentkezett Rudnay osztályába, és egyből a felsőbb évesek műtermét használhatta. Rudnay komor világa és a maga szociális érzékenysége határozta meg első alkotói korszakát, amelyet sötét színvilág, valamint a téma mély átérzéssel való megjelenítése jellemez. A negyvenes években Szőnyi meleg színvilága, líraisága, a hétköznapit átlényegítő alkotói felfogása volt hatással művészetére, amelybe az impresszionizmus eredményeit kívánta beleintegrálni. Képei fokozatosan kivilágosodtak, a vörös, sárga, kék színek kezdtek dominálni rajtuk, és a fénnyel átitatott színek gazdagon áramoltak szét képein. Tájképfestő lett, de családtagjait, rokonait is gyakran megörökítette, önarcképeket, csendéleteket és életképeket is festett.
- 1948-ban az egész országban felbomlottak a korábbi művészeti szervezetek, és a megyékben élő képzőművészek számára egyetlen lehetőség adódott a kiállításokon való részvételre, a rangosabb közös művészeti rendezvényekre, a Megyei Képzőművészeti Csoportba való tömörülés. Hosszú küzdelem után ez városi munkacsoportokra szakadt, így Győrött is létrejött egy önálló művészeti szervezet. Az 1960-as évekig Tóvárin kívül itt két jelentősebb festő alkotott még, Patay Éva és Cziráki Lajos. A 40-es évek végére festészete felszabadult, s Bonnard felfogásával rokon képek sokasága született. Témái a mindennapi világ megannyi lírai pillanata, a napsütötte hegyoldalak, faluvégi tájak, vízpartok, a földeken dolgozó parasztok.
- E korszak az 1950-es években is tartott, csak a témaválasztásban a falusi élet és a gyárakban dolgozó ember ábrázolása egyre nagyobb hangsúlyt kapott. A Fehér tehén című művéhez hasonló képeiért, amely a Magyar Nemzeti Galériába került, 1958-ban Munkácsy-díjat kapott.
- Az ötvenes évek végén innen indul tovább egy erősebben absztrahált, geometrikus képi rend irányába, amit a maga korában lázadásként értelmeztek, ezért kénytelen volt az egyszerű, közérthető nyelvnél és témánál maradni. Képein a gyász, a temetés új témaként jelent meg, a táji elemek, háztetők, hegyoldalak vastag kontúrokat kaptak, a színek erőteljes kontrasztokból bontakoztak ki.
- Ezt az irányt vitte tovább az elkövetkezendő évtizedekben. Realista maradt, de a szerkezetiség egyre fontosabb helyet kapott festészetében.
- Az úgynevezett színes realizmus a szocialista realizmus egy modernebb, szerkezetesebb és színesebb, saját atmoszférát teremtő iránya - ezután jelentkezett művészetében, szemben a negyvenes évek \"színköltészetével\". A formák mindinkább leegyszerűsödtek, kevesebb elemet, de kontrasztosabb színeket használt, és a vastagodó kontúrok egyre nagyobb szerephez jutottak képein, amelyeken a Szigetköz és a Rábaköz jellegzetes tájai és alakjai jelentek meg. A természet és az ember viszonya érdekelte, de a saját személyes élményein keresztül kívánta bemutatni mindezeket.
- A 70-es években festett művein alapszerkezetére redukálta a táj-és látványelemeket, és széles kontúrokkal fűzte össze új egésszé. A színek, a fény-levegő témák foglalkoztatták, és a letisztított szerkezetek élményszerű látvánnyá alakítása. Háztetőket és utcákat festett, kompozícióiban erős formai és színkontrasztokat használt, ezek dinamikus feszültségére építette képeit.
- Tóvári újabb és újabb festői feladatokat tűzött ki maga elé, például a 80-as években portrésorozatba kezdett, több kortársát művészeket, orvosokat , és magát is megörökítette.
- A Szigetköz festőjeként ismert, Mukácsy-díjas művész élete végéig a korábban megtalált témákat festette, amit a falusi élet jelenetei, a vízparti halászok küzdelmei, kikötött csónakok, hófedte tájak, verőfényes hegyoldalak, a tyúkudvar egyszerű témájának megannyi változata jelez.
- A 90-es években visszatért festészetébe az ötvenes években megjelent komor téma, a halál, a szomorúság, a magány. Gyakran festett temetőket, a Krisztus siratása című képe például nagy feltűnést keltett, mert a vallásos témák nem jellemezték művészetét, csak az első időszakban festett néhány bibliai vonatkozású képet. Láthatóan számba vette addigi teljesítményét, tematikai, festészeti eredményeit.
- Késői művei még inkább a dekorativitás irányába mutatnak. Saját közvetlen környezetét festette, pl. csendéleteket, enteriőrt és műteremrészletet, s közben régi képeit, kompozícióit, szerkezeti-és színmegoldásait idézte fel.
- Egyre nehezebben mozgott, gyakran volt beteg, így ezek segítségével kívánta rekonstruálni az eredeti élményt, hogy nap mint nap új összefüggésekbe helyezze.
- Tóvári Tóth István eredendően figurális festő volt, az absztrahálás eszközét a látott valóság festői jelenségként való újraértelmezésére, a mondanivaló plasztikusabbá tételére használta. Tisztességesen megküzdött céljaival. Műveiben benne van a kor, a vidéki falusi és városi környezet atmoszférája, minden fontosabb alakja, épülete és tárgya, s persze a művész kiapadhatatlan vitalitása.
- A most megnyíló kiállítás magángyűjtemény anyagából kerül megrendezésre. E művek a művész életében is ritkán kerültek kiállításra, s a gyűjtő halálával hosszú ideig elérhetetlennek tűntek a közgyűjteményi bemutatás számára.
- A jubileumi alkalom végül megfelelő pillanatot kínált ehhez.
- Képei láttán egy Győrött és a régióban jól ismert mester új arcára ismerhetünk, és máris elkezdhetjük az életmű újraértékelését.
- Nyitva: március 8-ig. |
 |
helyszín: Esterházy-palota rendező: Városi Művészeti Múzeum
további információ
|
 |  |
 |
|
Az oldal tartalmának felhasználásával kapcsolatban, kérjük olvassa el az Impresszumot!
|
|
|
 |
|
|
|